Tudományos és statisztikai adatbázis-kezelés nemzetközi csúcskonferencia Budapesten

kedd, 2016, július 19

Budapesten került megrendezésre a “28. Scientific and Statistical Database Management – SSDBM2016” konferencia az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája tanszék közös szervezésében. A 2016. július 18-20. között a margitszigeti Danubius Thermal Hotelben megrendezett eseményen mintegy 50 nemzetközi szakértő vett részt a világ minden tájáról.

Napjainkban a Big Data korszak kutatásai szinte elképzelhetetlenek hatalmas digitális adatbázisok nélkül. A csillagászat, a nagyenergiás részecske- és magfizika, a biológia, az orvostudomány, a szociológia, de akár a hétköznapi életünket meghatározó egészségügyi, politikai vagy üzleti élet is elképzelhetetlen nagy adatbázisok kezelése nélkül. Ilyen nagy, több Petabájt, sőt hamarosan Exabyte méretű adatbázisokat azonban a jelen célhardverek és a szokásos adatbázis-kezelők sem tudnak könnyen elbánni. A ‘80-as évektől kialakult igény, maga után vonta egy új tudományterület, a Big Data, azaz a nagy adatbázisok tudományos kezelését, amely mögött speciális algoritmusok és óriási célhardverre optimalizát szoftverek fejlesztése áll.

Az SSDBM2016 konferencia célja, hogy közös fórumot teremtsen a nagy adatbázisokkal kezelésével, elemzésével, feldolgozásával foglalkozó nemzetközi közösségnek.

A Barnaföldi Gergely Gábor (MTA Wigner FK) és Dobos László (Komplex Rendszerek Fizikája Tsz, ELTE TTK) által megrendezett eseményen mintegy 50 szakértő vett részt a világ minden tájáról. Céljuk, hogy a különböző tudományterületeken felmerülő adatbázisokkal és adatbázis-kezeléssel kapcsolatos problémákat célkeresztbe helyezve megoldásokat keressenek, olyanokat, amelyek előbb-utóbb előkerülnek a mindennapi életünkben, akár gyorsítva, pontosítva internetes kereséseinket, segítve gyógyításunkat, optimalizálva mindennapjainkat.

A konferencián a szakmai elit lehetőséget biztosított hazai és nemzetközi fiatal kutatók bemutatkozására is. Az SSDBM2016 eseményt az Ericsson, a Rasdaman és a Wigner GPU Laboratórium támogatta. A konferencián bemutatott eredményeket az ACM folyóiratban tettük közzé.

Írta: Barnaföldi Gergely Gábor és Dobos László

hírkategória: